-




Egy nehéz, de eredményes forduló

Január óta kisebb megszakításokkal, de minden héten voltunk pecázni valamerre, zömében a jó szerencse is velünk tartott. Készültünk az idei országos bajnokság első fordulójára, meg persze csak úgy a magunk kedvéért is mentünk pecázgatni.

Mint ahogy az szokott lenni, sitty-sutty el is érkezett a várva várt nap!
A Mohosz Csónakos Páros Pergető Országos Bajnokság idén egybe esett az én szülinapommal, ez volt a másik várva várt nagy nap számomra. Gondoltam ez még jót is hozhat a számunkra. A verseny első fordulóját Zalaegerszegen rendezték meg, a Gébárti tározón.
Mivel a szülinap és a verseny egy időre esett, így a családi ünneplés elmaradt, mert utazni kellett a tőlünk 315 km-re eső versenyhelyszínre. A versenyeket mindig vasárnap rendezik, melyekre előtte bármikor lehet edzeni, most viszont nehezítésként csak pénteken és szombaton lehetett a vízre ereszkedni.
Zsoltival csak pénteken délután tudtunk elindulni, az üzletem miatt és még így is este tíz volt mire a vízhez értünk és a csónakot vízre helyeztük. Inkább még gyorsan a sötétben sólyáztunk azért, hogy ne reggel kelljen vele bohóckodnunk. Minden a számításaim szerint alakult, odaértünk, csónak a vízen, szállás belakva és mindezek végeztével koccintás a barátokkal!
A vízről tudni kell, hogy ez egy duzzasztott patakvíz, mely helyenként igen mély és igen tiszta. A víz mélysége 2,5-8 m-ig terjed, az áttetszősége pedig eléri a 2-3 m-t.

Gyönyörű ez a víz!
Gyönyörű ez a víz!
Mivel közel volt az éjfél, ezért szombaton hajnalig sikerült ünnepelni, így reggel elég kemény volt a felkelés, majd a vízre szállás. De muszáj volt, mert a verseny az verseny, vagy így vagy úgy, de helyt kell állni még az edzésen is.
Egy új vízen való horgászat számunkra „általában” jó halas pecát szokott jelenteni. Most sem kellett csalódnunk az ismeretlen vízben.
Már az első beállásnál voltak a fenéken süsüs ütéseink. A felszerelésünk a már megszokott jól bevált és kedvenc, Savage Gear Finezze 4-18g/202cm bot, hozzá az Okuma Inspira ISX 30-s orsó, felcsévélve Finezze sárga 0,10-es fonottal, előkének pedig a Finezze Fluorocarbon 0,26-s zsinórral szerelve. Ez a jól összehangolt cucc nagyon bevált mindkettőnknek, bármilyen vízen is horgászunk, bármilyen körülmények között is, soha nem akadt problémánk.
Csalinak most nem a jól bevált Rotex-et használtuk, bár húztuk azt is, de nem adott halat, hanem inkább gumiztunk és kanalaztunk.
Mivel a tó partjának nagy része nádassal borított, így azt feltételeztük, hogy ott csukákat rejt a víz, míg a tó belső, mélyebb részéből süllőket lehet majd levadászni.
Az elmélet működött. Csalinak az idei 2016-os újdonságot tűztük fel a 4 grammos jigfejre, SG Fat T-Tail Minnow 7,5 cm-es Fluo Green Silver színben,

Fat T-tail Minnow
Fat T-tail Minnow
kanálnak pedig a Fladen Mölle Fat 7g-os ezüstöt használtuk. Erről sajnos nincs képem, mert mindet beszaggattam!
Mind a két vízközegből ütöttünk halakat. Pont úgy, ahogy azt szépen kigondoltuk, de több halat (süllőt) a gumi adott, a tó belső, mélyebb részéről.

Minike sücike! Ez sajnos nem bemérős a versenyen. Ott 25 cm a minimum
Minike sücike! Ez sajnos nem bemérős a versenyen. Ott 25 cm a minimum
Ezután, hogy több támpontunk legyen a versenyre, elkezdtünk mászkálni a víz többi területén is, hogy kiismerjük a „teljes” vízterületet, merre milyen vízmélységek és akadók illetve halak találhatóak.

A tó partja tele van jobbnál jobb beállássokkal!
A tó partja tele van jobbnál jobb beállássokkal!
A radarképen többnyire békéshalakat láttunk úszkálni, viszont fenék közelben tartózkodó halat csak igen keveset. Ugyan a fenéken ülő hal is lehet csalóka, mivel ott tartózkodik a csukán süllőn kívül a ponty is és az amur is, viszont sok esetben a radaron elég nehéz megállapítani, hogy milyen halfajt látunk.

Mennyi az esélye annak, hogy a zsinórba akad a horog, nem a fába (szerintem 0)
Mennyi az esélye annak, hogy a zsinórba akad a horog, nem a fába (szerintem 0)

Fogtam azért érdekességeket! Például döglött wobblert alul.

 Például döglött wobblert
Például döglött wobblert
A helyszín megismerése után nagyjából megvolt a terv a vasárnapi futamra és mehettünk a partra enni, inni, pihenni!

És a nagy nap!

Frissen, üdén ébredve reggel az előző délután otthagyott csónak várt minket a kikötőben! :) (azaz nem vittek el semmit sem)

Egy picit sem voltunk túlpakolva
Egy picit sem voltunk túlpakolva
A sorsoláson a 32 induló csapatból a 24-es rajtszámot sikerült kihúznunk, ami első blikkre nem volt túl nyerő, mert leállhatják a már kiismert halat adó helyünket.
De ez van, ezt kell szeretni.
Szerencsénkre még ilyen magas indulási számmal is pontosan oda tudtunk állni, ahol előző nap fogtuk a halakat. A verseny kezdetekor egyből a mély vizet kezdtük el vallatni a gumikkal, ahogy az előző nap is tettük, de mivel nem történt semmi 30 percen keresztül, így én feladtam a mélység vallatását és átváltottam a másik „kanalas” botomra a Savage Gear Black Savage 9-32g/231 cm, melyre fel volt szerelve az előző napi "sikerkanál", a Fladen Mölle Fat 7g-os támolygó és elkezdtem vele megdobálni a nádas szélét. Pár dobáson belül sikerült is kicsalogatnom egy megrémült, de szerencsére éhes csukát a nádasból.
Szerintem meg voltak megrémülve a ragadozó halak, mert egyébként ezen a vízen nem lehet csónakból horgászni, most pedig 32 csónak mozgott a vízen, plusz a két mérlegelő benzinmotoros verda.
A lényeg a csuka fogásában az volt, hogy ki kellett dobni a nádas széléig 5-10 centire, majd leengedni padlóig a kanalat és megindítani. Az első megindításra már ugrott is rá a csukácska.
Sajnos erről az áldozatról nem készült fotó, de farokkal 32 cm volt.
Ezután két órán át dobáltunk kitartóan, mozogtunk ide-oda többnyire a nádfal síkjában, de semmi nem történt, miközben mellettünk a mély vízen, két-három csapat is fogta a süciket. Ekkor észrevettük, hogy az állítólag hallal teli pálya vége, úgymond öböl rész, üresen van hagyva. Addig már sok csapat megfordult ott a délelőtt folyamán, de mindegyik eredménytelenül jött ki. Ezt kihasználva mi szépen suttyomban felcsorogtunk oda.
Ugyanazt csináltuk mint eddig is a nap folyamán, Zsolti a belső mély részt dobálta, én meg a part szélét.
Mivel a part mellett a békés halak nagyon nagy ívásban voltak, folyamatos csapkolódásal „sexeltek” a növényzeten és amellett, ezért ezek szélét próbáltam kanállal dobálni, hátha mellettük ott vannak a ragadozók, mint ahogy az általában szokott lenni. Zsolti is elkezdte dobálni a növényzetet, de semmi nem jött ki, mígnem egy másik csapat a közelünkbe ért és a második dobásra középről kiszedtek egy süsüt.
Gyors bot, illetve csaliváltás után, Zsoltinak az első húzásra volt egy ütése.
A másodikra pedig már meg is volt a hal.

Az első sücike!
Az első sücike!
Ahogy a haltartóba helyeztem gyorsan én is letettem a kanalas botot és visszavettem kézbe a gumival felszerelt botot és már dobtam is.
Második beletekerésre már szájba is vette a második süllőcskénk.

A mai nap legnagyobbja(nekünk) 45 cm
A mai nap legnagyobbja(nekünk) 45 cm
Pár dobás elteltével Zsolti akasztott megint egyet, de az minike volt!

Minike kézben!
Minike kézben!
Kitartóan dobáltunk tovább, mikor is kisütött a nap és még az ütéseink is megszűntek. Húsz perc elteltével eszembe jutott, hogy miért nincs se halunk se kapásunk.
A süllő fényérzékeny, és alattunk „csak” 2,5 m a vízmélység, amely szinte teljesen áttetsző, ugyanolyan, mint a kecskeméti víztározóé is. Ott is azt tapasztaltam, mint most itt, hogy, amikor süt a nap a csukát lehet megfogni, viszont, ahogy elborul az ég egyből esznek a sücik.
Ezért elmozdultunk a túl parti nádas irányába, úgy, hogy most inkább a mederhez legyünk közelebb ne a nádashoz, azért, hogy a mélyrészt is tovább tudjuk erőltetni, mivel eddig három halat is adott. De sajnos így sem történt semmi akció.
A vége előtt 20 perccel az égre tekintve láttam, hogy jön egy nagy felhő, ami majd ki fogja takarni a napot. Soha nem szurkoltam még ennyire egy felhőnek sem, mint most! Pár percünk van csak, hogy kitakarja a napot és meghozza nekünk a várva várt süllőket. És bejött! Ez is!
Ahogy elborult az ég, ütést ütés követett és meg is jött a várva várt préda!
Végre megint mérhető hal a merítőben!

A végeredményt eldöntő hal
A végeredményt eldöntő hal
Ekkor még lelkesebb dobálás következett! Nem foglalkoztunk vele, hogy még hány perc van hátra, csak húztuk, húztuk.
A befejezés elött 5 perccel, végre megint a Zsolti horgára akadt az utolsó, mindent eldöntő hal.

[A1836]Miután lefújták a versenyt, kikötöttünk és kiderült, hogy az 5 db halunk (183 cm), a 32 csapatból a 4. helyre lett elég.
 
A következő forduló az élő Duna kalocsai szakaszán lesz megtartva a nyár közepén. Reméljük hasonló eredményekkel szolgálunk majd!

Köszönjük a Támogatást:

Ho-Hó Klub Kecskemét HE.
Savage Gear
Hírös Yacht kft.
Valkai futó



Képgaléria
  • További képek megtekintése...

A cikkben szereplő termékek:

Savage Gear Horgász webáruház • 1097 Budapest, Soroksári út 132. • Tel.: +36 (70) 429-9236 • E-mail: info@savage-gear.hu • Lanitex Kft. adatkezelés nyílvántartási száma: NAIH-77591/2014.